iphone vs Nokia N95

{}">

Több mint egy éve használok egy Nokia N95-öst, és most három hete van iphone-on. Kicsit igazságtalan így összehasonlítást írni, hiszen rengeteg tapasztalatom van a Nokiával az iphone-t meg még próbálom megszokni.

De már három hét alatt is annyi mondanivalóm gyűlt össze, hogy úgy döntöttem megírom ezt a posztot:)

Megjelenés, méret: Szerintem mindkét telefon jól néz ki. A Nokia N95-ös főleg hátulról tetszik. Elől már jól elkopott, de a hátoldala egy év után is sértetlen. A svájci Carl Zeiss lencsék jó megjelenést kölcsönöznek a gépnek. Az iphone specialitása az hogy masszívan egyben van, szép fémkerettel. Nem lehet kinyitni (persze ki lehet, de nem muszáj), ez nem fog szétesni. A hatalmas képernyő a sok Mac típusú színes menüponttal azonnal feltünést kelt, vonzza az ember szemét.



A Nokia N95 úgy néz ki mint egy kamera és az iphone leginkább mint egy iPod vagy egy palmtop. Ez nagyjából meg is felel annak, amiben mindkettő igazán erős. A méretük hasonló. Az iPhone kicsit szélesebb és hosszabb, de jóval laposabb. A Nokia N95 kifejezetten vastag, sokan fényképezőgépnek nézték a kezemben. Talán mert a vastagságához képest a képernyő miatt szélesebb, az iPhone-nal mindig az az érzésem, hogy vigyáznom kell nehogy kettétörjön. A Nokia N95 meg dudorodik.:)

Súlyra sokáig méregettem őket a kezemben (tudatosan semmilyen technikai adatot nem néztem meg, ez egy teljesen szubjektív beszámoló). A Nokia kicsit könnyebbnek tűnik, de csak egy leheletnyit.

Az Apple hű magához. Minden részletre ügyelnek, gyönyörű. Még a doboza is szép, mint egy ékszeres doboz. A képen a gomb helyén még a dobozon is van bemélyedés, ahogy a telefonon. Nem tudom hol a Nokia doboza, de ugye egy éve vettem, de ez az iphone-os doboz még itt figyel a szobámba (ne kérdezd hol lesz egy év múlva):)



Mint telefon: a legtöbb telefonról szóló beszámoló mindenre kitér, de arról már lassan elfeledkezünk, hogy megemlítsük lehet-e, és ha igen hogyan lehet telefonálni az egyes készülékekkel.
Technikailag mindkét készülék alkalmas rá. Úgy tűnik most ezzel nagyot mondtam, de a teljes piaci választékot figyelembe véve van az a telefon, amivel kihívás akár egy papírlap takarásából hívást fogadni vagy kezdeményezni.

Itt számomra a apró részletek a fontosak. Hogyan segít hozzá a készülék a minél könnyebb telefonáláshoz a legkülönbözőbb helyzetekben. A Nokia N95-össel fogadhatsz hívást a zöld gomb megnyomásával, de én inkább a csúszkát nyitottam ki. Az egy mozdulat, a zöld gombot megtalálni nem mindig magától értetődő.

A csúszka használatával láthatóvá válik a billentyűzet. Szerintem nagyon jól tervezett a billentyűzete a  Nokia N95-nek. Pár hét alatt mellényomás nélkül gépel az ember sms-t úgy, hogy oda se kell néznie. Talán csak idő kérdése, de ez az iPhone-nal egyelőre nagyon nem megy.


Az iPhone-nak egyetlen univerzális gombja van ha nem számítom a felső kikapcsoló/billentyűzár gombot, az oldalsó hangosítókat meg a némító gombot. Ez utóbbi egybként már kétszer visszakapcsolt a zsebemben, úgyhogy csak elsőre tűnik jó ötletnek.

Az is talán az én türelmetlenségem, de az iPhone kikapcsoló gombját kb. egy órán át kell nyomni különben csak a billentyűt zárja le kikapcsolás helyett, ami azért nem ugyanaz ugye.

De nem a gombok miatt szeretjük az iPhone-t. Hanem éppen a gombok hiánya miatt. A tárcsázás, a gépelés, az összes művelet a képernyő érintésével oldható meg, ahol egy virtuális gombkészlet jelenik meg. A képernyő apró érintésével nyomódik le minden, (az ujjbegy a megoldás, körömmel nem érdemes próbálkozni) amit azért láttunk már máshol. De mégis az internetes honlapok két ujjal való kinagyíthatósága, a csúszkával való nyitás és zárás új dimenziókat nyitott. Legalábbis számomra.

Az is igaz persze, hogy míg kifejleszteni talán évek munkája volt, megúnni vagy a megszokottság szintjén kezelni kb. 12 óra.:) De az élet kegyetlen tud lenni:)



Minden technikai újítás ellenére nem mondanám, hogy egyszerű a gépelés az iPhone-nal. Hacsak nem vagy nagyon vékony és 12 éves, garantálom, hogy el fogsz gépelni minden harmadik szót. Ezen tovább ront, hogy nagyon erőszakosan nyomul az angol nyelvű szövegszerkesztő (az az izé, ami előre ki akarja találni neked mit akartál gépelni) és ha nem figyelsz oda, akkor még jó gombeltalálással is bődületes hülyeséget küldhetsz el. Ez nem az a szint, ahol odanézés nélkül lehet gépelni. Ez egyértelműen hátránya az iPhone-nak.

Több funkciónál lehet ezen javítani, ha oldalra fordítod a telefont akkor a képernyőn mutatott alkalmazás is fordul vele (ez azért megint UFO technologiát idéz) és mindjárt nagyobb billentyűkön dolgozhatsz ha olyan virsli ujjaid vannak mint nekem.

Mint fényképezőgép egyértelműen a NOKIA N95 a győztes. Mivel működtetek egy napi rendszerességű fotóblogot (www.budapestdailyphoto.com) egy telefon jó kamerával nekem nagyon hasznos. A Nokia N95 a maga 5 megapixeles kamerájával erre kitűnő megoldás. Ha jók a fényviszonyok remek képeket lehet vele csinálni:


Sötétben, vagy nem túl jó fényben azonban ez is felejtős. Az iPhone akármilyenek a fényviszonyok nagyon gyengén muzsikál és nincs lehetőség videó rögzítésre. (valahol olvastam, hogy már készülnek erre szoftverek, de egyezzünk meg abban, hogy ezt a tervezők nem tartották eredetileg elég fontosnak). Szerintem az iPhone gyengesége ezen a téren azért gáz, mert ez a telefon egyértelműen eg továbblépés akart lenni, de ebben a témában sikerült kb. 3-at visszalépnie. A Nokia N95-ös kamerája és az azt kiszolgáló beállítási és szerkesztési lehetőségek már kezdtek a komolyan vehető kategóriába tartozni.

Összehasonlításképpen egy kép az iPhone-nal.

De ha arról beszélgetünk, hogy fényképek megjelenítése akkor ismét az iPhone győz több hajóhosszal. Én eddig ilyen jó felbontású és értékelhető méretű képernyővel nem találkoztam. Minden túlzás nélkül, bármilyen fotót, videót, filmet megnézhetsz rajta kiváló minőségben.

Egy Canon 350D-vel készített fotóm az iPhone kijelzőjén.



Internet elérés, e-mailek, youtube: Már nagyon sok mobiltelefonom volt, és nekem az internetezés mobilról egészen az iPhone-ig a parasztvakítás kategóriába tartozott. Ennek van egy technikai és egy felhasználói oka. Nekem a WAP egy vicc, meg azok a honlapok, amik mobilra butítva kék sorokként érhetőek el sosem voltak komolyan vehetőek. Én még egy moziműsort sem voltam képes (és hajlandó) végigszenvedni velük. Általában lassú kapcsolat jellemezte ezeket, drágán, nevetséges megjelenéssel.

A másik szempont abszolút vásárlói. Én egy kevés idővel rendelkező (értsd: lusta) felhasználó vagyok. Annyira de annyira nem érdekel mi az a safari meg mi az az opera, és ha nekem vissza kell mennem regisztrálnom egy GPS hozzáférésért, amiről megint kiderül, hogy azt egyébként aranyáron számlázzák akkor én legfeljebb átverve érzem magam nem pedig kiszolgálva. A Nokai N95 sem a GPS-szel sem pedig az internet lehetőségeivel nem ütötte át nálam a lustasági küszöböt. Úgy is mondhatnám, hogy a t-mobile sales-esei nem tolták úgy a seggem alá a 3G-s internet elérést, vagy a pofon egyszerű navigálást, ahogy azt már egy évvel később megtették az iPhone-nal. Ez valószínűleg nem a készülékről szól, de a tény mégis az, hogy ezt a falat az iPhone törte át nálam.

Azt kaptam, amit mindig is vártam. Megnyomom a gombot és működik a net. Szivet lágyító, hogy az ingyens wifi-t keresi előbb és csak aztán áll rá a T-mobile kiszámlázott 3G hálózatára (ami 4 Gb-ig benne van az alapdíjban). Bemegyek a GPS menübe és működik. Nem kell semmit beállítani, sehova bemmeni regisztrálni stb.  Beállítom a gmail-t egyszer és egy gombnyomásra lejönnek a mailjeim. Tudom mindezt biztos meg lehetett volna némi kézikönyv olvasgatással más telefonnal is csinálni, de nekem ez a iPhone-nal volt először elég egyszerű ahhoz, hogy használjam is.



A mindeféle funkciók: A jobb kamera és a videó mellett a Nokia N95 nagy előnye az fm rádió. A pesit bölcsek és megmondók hallgatása helyett a villamoson komoly mentálhigiénés funkciója van a Petőfi rádiónak. Az iPhone nem rendelkezik rádióval, ami ismét egy nehezen megbocsátható bűn. MP3-at mindkettőn lehet hallgatni, de az iPhone csak a saját dugóját fogadja el, ami hmmm...szar.

Mivel nem vagyok egy eredeti Mac felhasználó nekem eddig nem sok közöm volt az iTunes-hoz. Márpedig az iPhone bizony üresen marad nélküle, csak ha letöltötted tudsz átteni zenéket, videókat a telefonodra.  Legális persze ha akarsz se tudsz lenni, mert az iTunes store Magyarországról nem elérhető úgyhogy adtál a szarnak egy pofont, maradnak a youtube-ról némi kreativitással letöltött videók meg a lopott zenék. Ezt az iTunes dolgot, meg a dugót mindenesetre erőszakos dolognak tartom. A Nokiára copy/paste-tel azt raktam fel közvetlenül bárhonnan, amit akartam.

Az is igaz, hogy némi betanulás után az iTunes használata nem nehéz, de miért kényszerít engem mindenki a saját rendszerének tanulására?



Mindent egybevéve az iPhone a jó internet elérésével, a kiváló felbontású képernyőjével, az elkülönült youtube funkcióval (ugye nem esszük be azt, hogy ez csak a safari miatt van!?) inkább egy multimédiás eszköz mint telefon.

Ami nagyon vonzóvá teszi ezeken felül azok a gyönyörű kivitelezésű funkciók. Ezek többsége is elérhető volt eddig is más készülékeken, de az Apple a szépség bajnoka.

Időjárás előrejelzés


timer

világóra

Akárhogy is van, a választásom az iPhone-ra esett. Csak a kamera miatt hiányzik a Nokia N95 a mindennapjaimból.

1 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Bársztói Varjú
Bársztói Varjú
2008-10-07 23:37:04

Az iPhone hatalmas divat lett. Szép csili vili grafika, komoly megjelenés. Mondhatni, már egy presztízs telefonról van szó. Aki magyarországon megjelenik vele, garantált, hogy megbámulják az embert a telefonja miatt - nekem kimondottan az első generációs jobban tetszett, volt is olyanom a hátlapja ezerszer jobb volt, tapintásilag is, megjelenésileg is - .
Nokiákat én világ életemben utáltam az N95 sem tetszik. a 8GB változata még valamennyire tetszett is, de nekem nem kellett volna, talán a fényképezője miatt...
Én világéletemben Apple fan voltam - tetoválás, csak mac semmi más...etc. - de valahogy az iphone nem fogott meg. BlackBerry készülékek szerintem ezerszer okosabbak, bár igaz ez egyénfüggő: ki mire használja a mobilját.
Mindenesetre használd egészséggel az új telódat, jó választás volt az iPhone - a Nokiánál biztosan jobb :) -.
Eléggé összeszedett, alapos bejegyzést írtál!

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Rólam meg annyit, hogy nekem is vannak hibáim.

Subscribe in a reader

Blogroll

  • Budapest daily photo
  • Breathtaking photo
  • Közösség vagy intézményi ellátás?
  • Impressions of Prague
  • Impressions of Indonesia
  • www.flickr.com
    This is a Flickr badge showing public photos from zsoolt. Make your own badge here.

    Kedvenc szerzõk

    • Nincsenek kedvenc szerzők

    View My Stats

    http://rss.zsolt72.blogter.hu/

    0Szavazz
    Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet