Meghalt egy csecsemő otthonszülés közben

Ezzel a címmel jelent meg egy cikk az Indexen. Az origon már ugyanez a "Meghalt egy szülőotthonban világra hozott újszülött " címet kapta. Az eset szörnyű végkimenetelét tekintve nincs különbség, igazán sajnálom a kismamát, aki elvesztette a babát.

Az origó cikkéhez commenteket is lehet fűzni, érkezett is jó néhány nagyon hamar. Nekem az első gondolatom az volt, hogy a dolog hírértékét nem a baba halála adta, hanem hogy mindez az otthonszülés során történt (az már csak hab a tortán, hogy az indexen ez a bulvár kategóriába tud bekerülni, igaz ma reggel már az alternatív ember címszó alatt láttam). A hír nem jelent volna meg, ha kórházban történik a haláleset, ahogyan valószínűleg történt is (talán nem tegnap, hanem a közelmúltban), de egyetlen újságban sem jelent meg.

Hagy árnyaljam tovább a hírt még azzal is, hogy szülőotthonról volt szó, nem otthonszülésről. Tehát egy szülések levezetésére fenntartott helyen történt az eset, nem pedig az érintett kismama otthonában. A szó szoros értelmében véve tehát nem otthon hanem otthonban történő szülésről van szó.

Persze nem akarok úgy csinálni mintha nem tudnám pontosan, milyen viták zajlanak az otthonszülést illetően, és mik adják a történtek hírértékét.

Számomra az otthonszülés mozgalma/gyakorlata mögött az a gondolat húzódik meg miszerint a szülés/születés bizonyos értelemben kakukktojás az egészségügyi keretek között. A várandós/szülő nő beteg? Ha nem, akkor miért kell hozzá gyógyító (orvos) és betegápoló? Ha nem, akkor miért kell ebben az élethelyzetben kórházba menni? A "kórok-házába", tehát arra a helyre, ahova betegség esetén megy az ember.

A kérdés azonban számomra messzebbre mutat. Angolul jön ki jobban, mert angolul a kórház jelölésére a HOSPITAL szót használják. Nagyon érdekes, mert a HOSPITAL igen közel áll a HOSPITALITY szóhoz, ami viszont vendégszeretetet jelent. És én azt hiszem itt van a kutya elásva. A szó eredeti jelentését véve a kórháznak olyan helynek kéne lennie, ahol nagy szeretettel fogadják a betérőket.

Miért?

Mert ez az a hely, ahol megengedjük egymásnak a gyengeséget, ráadásául úgy, hogy azok, akik itt dolgoznak arra esküdnek föl, hogy nem élnek vissza időleges vagy akár tartós gyengeségünkkel, nem bántanak bennünket, hanem szeretettel fordulnak felénk és segítenek nekünk. Egy olyan hely, ahol nem kell helytállnom, ahol kicsit kiszakadhatok a mókuskerékből, és időt nyerhetek ahhoz, hogy mások segítségével megküzdjek a problémáimmal.

Ha így gondolok egy kórházra, ha ezt várom tőle, ennek tekintem, akkor nem kéne beszélnünk otthonszülésről. De valahol...és már nagyon régen...ez a dolog félrecsúszott. Magyarul régebben az ispotály szó volt inkább használatos, ami csakúgy mint az angolban a latin "HOSPITALIS" szóból eredeztethető és aminek jelentése Finály Henrik szótára szerint szintén: vendégszerető, vendég. A középkorban az ispotályok általános értelemben véve "menedékhelyek" (asylum) voltak, szegények, idősek és betegek részére. Tehát megintcsak azoknak, akik valamilyen oknál fogva "teljesíteni" nem tudtak.

És így leírva olyan szép, emberi dolog ez, van benne valami abból az odaforfulásból, amivel még ma is felruházzuk a vendégszeretet szót. De valójában az ispotályok, amikből később az egyik vonalon "dologházak" a másikon "kórházak" lettek, elveszítették ezt a vonásukat. Ha máshonnan nem hát a Twist Olivérből tudjuk milyenek lehettek ezek a dologházak, szegényházak, és bizony nem kell klasszikus irodalmat a kezünkbe venni, hogy megtudjuk vajon mi egy kórház és mondjuk a vendégház között a különbség.

Ha a kórház olyan hely lenne, ahova mondjuk egy babát váró kismama elmehetne, hogy odafordulást, gyengédséget, helyet és időt kapjon ahhoz, hogy világra hozza a babáját, akkor szerintem senki nem beszélne itt otthonszülésről, vagy szülőotthonok létrehozásáról. Anekdótikus a történet, hogy a hátonfekve világra hozott gyerek a francia XIV. Lajos idejében alakult ki, aki szerette volna végignézni felesége szülését, és ehhez legjobban úgy nyílt rálátás, ha a nő hanyat fekszik tekintet nélkül arra, hogy így bizony nemigen fog besegíteni a gravitáció. A modern orvoslás bírálói szerint a szülészeti osztályokon csupa kis "napkirály" dolgozik, ahol nagyon nem a fenti rózsaszín gondolatok jegyében zajlik egy szülés. Hogy így van-e vagy nincs mindenki döntse el maga a saját élményei és tapasztalatai alapján.

Az én véleményem az, hogy nem az a lényeg otthon történik-e a szülés vagy kórházban esetleg szülőotthonban. Dr. Rákóczi István így nyilatkozott egyik interjújában pl:

"a Szent Imre kórház szülészetén dolgozók nagyon szeretnék, ha létrejöhetne egy születésház, a kórház területén. Ez még inkább otthonos, kényelmes lehetne, s nem kapcsolódna közvetlenül a kórház más intézményeihez, de elég közel lenne ahhoz, hogy bármilyen probléma esetén azonnal a műtőbe kerülhessen a kismama. Ma már világtrend: a szülés ne orvosi, hanem szociális esemény legyen az anya életében. A terhesség nem betegség, a pocakos nőnek nem kell már elrejtenie terhét, büszkén és hangsúlyosan viselheti."

Hát szerintem kicsit arról beszél, amit én is mondani szeretnék és a ha komolyan gondolja, akkor nagyon jó, barátságos, vendégszerető hely lehet ez kismamák számára. És ehhez képest az is igaz lehet, hogy lehetnek szörnyű, felkészületlen, felszereletlen dúlák az otthonszülés során, vagy lehet egy rémes nagyipari üzemeket idéző helyet csinálni szülőotthonokból is. Ma azért vannak ilyenek, azért merül fel az otthonszülés, mert sokan úgy gondolják a hely, ami eredetileg ennek a sajátos és veszélyes élethelyzetnek a gyengéd végigkísérésére szolgálna nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, hanem másfelé kanyarodott. Néhány a változás, változtatás reményében csalódott szakember inkább úgy döntött nem várja meg míg magától történik valami, hanem kezébe vette az események alakítását. Ez még nem jelenti azt, hogy ettől ők tévedhetetlenek, kockázatok, hibák vagy éppen emberi gyarlóság nélküliek lennének, de azt sem, hogy amit képviselnek az minden komolyan vehető alapot nélkülöző ámokfutás lenne.

1 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- mkg75
mkg75
2007-09-16 21:29:08

Annyira örülök, hogy ezt így leírtad.
A babát és a családot én is nagyon sajnálom, viszont olyan idegesítő volt ahogyan a királyi médiában is igyekeztek elbulvárosítani és a "na tessék kell ez nektek? erre jó az otthonszülés" érzetét keltve próbálták tálalani a történteket, miközben az otthonszülés körüli vitákról nem ejtettek egy szót sem.
Az különösen vérlázító volt, ahogyan kiemelték a statisztikákat, miszerint az "elmlúlt évtizedben otthonszülés közben három csecsemő halt meg". Ugyanezen időtartam alatt hány baba halt meg kórházban, vagy hány lett súlyosan sérült orvosi műhiba miatt? (sajnos mindkettőre a közvetlen környeztemeből is tudok példát :( és nem tudtam nem rájuk gondolni közben)
Valahogy tényleg el kellene gondolkozni kicsit mélyebbne az egészen, meg a miérteken, amiket olyan jól levezettél te is.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Rólam meg annyit, hogy nekem is vannak hibáim.

Subscribe in a reader

Blogroll

  • Budapest daily photo
  • Breathtaking photo
  • Közösség vagy intézményi ellátás?
  • Impressions of Prague
  • Impressions of Indonesia
  • www.flickr.com
    This is a Flickr badge showing public photos from zsoolt. Make your own badge here.

    Kedvenc szerzõk

    • Nincsenek kedvenc szerzők

    View My Stats

    http://rss.zsolt72.blogter.hu/

    0Szavazz
    Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet