Balaton
- 2007-07-01 05:31:03
...isten lássa lelkemet én megpróbáltam! Azt mondtam magamnak, hogy nem kell mindig Balira meg Shanghai-ba menni nyaralás címszó alatt, Zannnie számára Indonézia úgyis olyan lenne most, mintha azt mondanám menjünk Törökbálintra nyaralni. Neki Európa egzotikus, azon belül is Magyarországon minden új, hát legalább egy hétvégére ugorjunk le a Balatonra.
Úgy szeretnék vigyázni a számra, hogy ne csússzak bele egy amolyan fikázós, bezzeg itt, bezzeg ott dumába, de ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon lelombozott és elkeserített az, amit itt egy hétvége alatt balatoni turizmus néven előadtak nekem.
Úgy amikor becsuktam a szemem, valami ilyesmit képzeltem:
- menjünk északra, ott nem kell kilométereket gyalogolni, hogy térdig érjen a víz,
- gyönyörű a balatonfelvidék, lehet menni kirándulni még ha esne is (persze, hogy esett!),
- lerakom a kocsit, iszunk jó borokat, fekszünk a strandon, eszünk sülthalat, Zannnie olvas és nézi a pasikat, én is olvasok és nézem a csajokat,
- kirándulunk majd hajóval, ott veszek sört és fényképezzük a lekopott vulkáni csúcsot, este meg a mólóról vagy a hegyről a naplementét, hajnalban meg a napfelkeltét,
- hacsak nem alszunk el, mert este biztos lesz az utcán hepaj (hogy kell ezt írni???) vagy beesszük magunkat egy táncos, zenés tuti helyre.
- kikapcsolom a mobilt és a kezemre csapok ha letöltöm a mailjeimet.
Olyan sok ez? Amolyan kis nyugdíjas program, van benne csoki, zizi madártej, és ezt csinálnánk bárhol esetleg több kalanddal fűszerezve.
Legyünk udvariasak...kezdjük a jóval:
- tuti jó, tiszta a víz. Tényleg látom a lábam ujját a tóban, remekül lehet úszni, ami nem is jött rosszul a trapára ment térdemnek. (juteszembe tud valaki egy jó térdspecialistát?)
- gyönyörű a táj! Este naplemente előtt vagy kora reggel a tó olyan mint egy bazi nagy feszített tükrű medence, hol zöld, hol kék. A horizonton a vitorlások mintha lebegnének, látod a vitorlát fura szögben megdőlve, de már valahogy nem ér le a vízbe. És erre a kék parádéra úgy ráül az a mélyzöld Balatonfelvidék és bár ruhában biztos nem vennék fel zöldhöz kéket, de itt valahogy nagyon összeillenek.
- finom a bor!
Nahát nagyjából ennyi a jó.
Szállást a neten találok, családi panzió, 200 méterre a strandtól. Némi utánanézést követően kiderül van a hétvégére (péntek, szombat) szabad szobájuk. Hát olyan kurvára senki nem volt a panzióban, hogy kétpercenként új szobába fekhettünk volna, de nekünk nagy szerencsére éppen jutott egy szoba. Ezt eljátszottuk érkezéskor is, habár nagyjából három napja bejelentkeztünk, még el kellett szaladni megnézni hol van üres szoba, miközben mi álltunk a folyosón a cuccokkal. Tök jó ez a családi vállalkozás, amikor apu meg anyu úgy dönt, hogy felhúz egy házat, nyit egy panziót a balatonon, csak ne lenne az az érzésem, mintha a minden lében kanál rokonaimat látogatnám meg.
Apu ugyanis már a parkolóban szalad a kocsi után hangos „Entschuldigung-gal”, hogy ugyan ne oda álljak mert az foglalt, hanem amoda. Délután meg anyu kiszól a konyhából, csak úgy a szunyogháló mögül, hogy:
- forduljon már meg legalább! A felesége ne a hátát fényképezze!
Ilyenkor nekem már ki szokott akadni a számláló, mert ha baszogatásra vágyom, akkor elég meglátogatni a rokonságot, ott ingyen van a szállás és a kaja, amúgy meg nem a feleségem, és amúgy meg akkor szólj hozzám ha majd csengetek a szobaszervízért...ok?
Amúgy a szállás egyébként tuti, van benne ágy, meg TV, meg fürdő...és ami azért fontos...pöpec tiszta.
Péntek koradélután érkeztünk, Zannnie éhes, hát keressünk egy éttermet. Akkor még nem tudtam, hogy ez itt túl nagy igény. A „belvárosban” mérsékelt árakkal vár bennünket a helyi ingyenes reklámfüzet (amolyan local Pesti Est) tanúsága szerint a Badacsonyi Büfé Falatozó (ez nemzeti színekkel szedve), vagy hogy legyen a dolog változatos, a Finom Falatozó esetleg az Alapozó Falatozó kicsit odébb. Mindez a Török Feri filmjéből (is) ismert Moszkva téri hamburgeres büfék stílusában.
A helykitöltés persze adja magát...falatozóink mintegy körbeölelnek egy gyakorlatilag többszáz férőhelyes padsort. Kár, hogy ezek az egymásba érő padok mintegy kultikus territóriumként járnak az egyes büfékhez úgy, hogy csak a bennfentesek tudják hol húzódnak a határok. Isten óvja azt a betérők, aki felszerelkezve valamelyik egység palacsintájával a másik padjához ül le tudatlanságában. Ezek a padok nagyjából kurvára üresek voltak, tartozzanak is bármelyik büféhez....elvétve ült néhol egy-egy megszeppent turista. Amúgy is olyan kevesen voltak mindenfelé, hogy én kezdtem azt hinni már csak mi nem tudjuk, hogy Csernobil megint felrobbant és éppen az M1-esen igyekszik kifelé az ország informáltabb fele így csökkentve a családon belüli jövőbeli mutációk esélyeit. De nem....ez a június vége a Balatonnál. Badacsonyban legalábbis.
Sokat gondolkodtam ebben a két napban azon, hogy vajon azért van ez így mert erre van igény...vagy azért ezt kapják az emberek, mert valaki azt hiszi ez így jó?
Egyébként nem adom fel...július közepe táján megcélozzuk Siófokot, kicsit még bízom abban, hogy csak nem találom a jó helyet a Balatonnál, olyat ami adja azt, amiről fentebb képzelődtem, de ugyanakkor már elkezdtem nézegetni a déli szigeteket februárra Thaiföldön.
Nálam egy helynek nincs túl sok dobása.
